Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

 

2013-08-26-19.47.32.jpg

Magyar Mónika  

30/ 33-55-775

Agykontrolltanfolyamot végeztem 1990-ben, majd ismétlőként idén újra elvégeztem. Szuper volt!

Reiki I.-II. beavatáson 2000-ben vettem részt. 2005-2006-ban a Metafizikai Akadémia I. és II. évfolyamán metafizikai terapeuta, speciális tanácsadó képesítést szereztem. Természetgyógyászatból és egészségügyből 2007-2008-ban tettem vizsgát.

Több mint 3 évig voltam a femina.hu párkapcsolati tanácsadója, 2009. júniusától 2012. decemberéig, míg a szakértői szolgáltatás meg nem szűnt.

Fontos szerepet játszott a gyakorlatban az Önzetlen Szeretetszolgálat, melyet néhány segítővel 2003-tól 2008-ig ingyenesen működtettünk Debrecenben. Az összejövetelek alkalmával volt: relaxáció, energetikai kezelés, terápiás beszélgetés, önismereti játék.

Kommunikáció és média szakon, újságíróként a Debreceni Egyetemen 2013-ban végeztem.

A mindennapjainkban folyamatosan érnek minket benyomások, adódnak feladatok, amik megoldásra várnak. Egyénileg megválaszthatjuk hogyan reagáljuk le ezeket. Megélhetek valamit rosszul, de jól is. Minden egyes döntésünk hatással lesz az életünkre. Már most dönthetsz úgy, hogy abba az irányba tereled életed, amire mindig is vágytál, ami jó érzéssel és örömmel tölt el. Érdemes mindig egy picit megkönnyebbülést okozó gondolatot keresni és ha találtál, újra. Ez egy folyamatos tudatos jelenlét az életünkben. A pillanat eljött, amikor megteheted, MOST!

NÉZD MEG KÉRLEK A LEGÚJABB VIDEÓKAT,

AMIK SEGÍTENEK NEKED IS ELÉRNI A VÁGYOTT CÉLT!

https://testtudat.eoldal.hu/cikkek/uj--hogyan-erjuk-el-celjainkat--osztonzo-videok.html

 

Mit tehetsz, ha a vágy már kihűlt?

 http://www.femina.hu/kapcsolat/nem_kivanom_mar_most_mi_legyen_manzakne_magyar_monika_szakerto_velemenye

 

Imádom Esther és Jerry Hicks összes könyvét, videóját.  Abraham közvetítése fantasztikus. Egy kis részlet:

"Milyen szavakkal növelhetjük Jól-létünket?

 Jerry: Adnátok néhány példamondatot, amelyek segítségével bevonzhatunk egy sor olyan dolgot, mint pl. a tökéletes egészséget?

Abraham: TÖKÉLETES EGÉSZSÉGET AKAROK! SZERETEM JÓL ÉREZNI MAGAM. ÉLVEZEM A JÓ KÖZÉRZETEMET A TESTEMBEN. RENGETEG POZITÍV EMLÉKEM VAN ARRÓL, AMIKOR JÓL ÉREZTEM MAGAM A BŐRÖMBEN. LÁTOK RENGETEG EMBERT, AKIK EGYÉRTELMŰEN JÓ EGÉSZSÉGBEN VANNAK ÉS KÖNNYŰ MEGLÁTNI, MILYEN JÓL ÉRZIK MAGUKAT EGÉSZSÉGES TESTÜKBEN. AMIKOR ILYENEKRE GONDOLOK, JÓL ÉRZEM MAGAM.

Ezek a gondolatok harmóniában vannak az egészséges testtel.

Jerry: És a tökéletes anyagi bőség?

Abraham: ANYAGI JÓLÉTET AKAROK! OLYAN SOK CSODÁLATOS DOLOG ELÉRHETŐ EBBEN A CSODÁS VILÁGBAN ÉS ANYAGI JÓLÉT OLY SOK MINDEN ELŐTT MEGNYITJA AZ AJTÓT. MIVEL A VONZÁS TÖRVÉNYE VÁLASZOL A GONDOLATAIMRA, ÚGY DÖNTÖTTEM, ELSŐSORBAN A BŐSÉGRE ÖSSZPONTOSÍTOK, AMELY LEHETSÉGES, MEGÉRTVE, HOGY CSAK IDŐ KÉRDÉSE, HOGY A BŐSÉGRŐL ALKOTOTT GONDOLATAIM ÖSSZHANGBA KERÜLJENEK AZ ANYAGI JÓLÉT ÁRAMÁVAL. MIVEL A VONZÁS TÖRVÉNYE AZT HOZZA EL, AMINEK FIGYELMET SZENTELEK, ÉN A BŐSÉGET VÁLASZTOM.

Jerry: És a nagyszerű kapcsolatok?

Abraham: NAGYSZERŰ  KAPCSOLATOKAT AKAROK! ANNYIRA SZERETEM A KEDVES, OKOS, VIDÁM, ENERGIKUS ÉS ÖSZTÖNZŐ EMBEREKET ÉS JÓ TUDNI, HOGY TELE VAN VELÜK EZ A BOLYGÓ. OLYAN SOK ÉRDEKES EMBERREL TALÁLKOZTAM MÁR ÉS SZERETEM FELFEDEZNI A LENYŰGÖZŐ TULAJDONSÁGOKAT AZOKBAN, AKIKKEL TALÁLKOZOM. ÚGY TŰNIK, MINÉL JOBBAN ÉRZEM MAGAM AZ EMBEREKKEL, ANNÁL TÖBB OLYAN EMBER JÖN EL AZ ÉLETEMBE, AKIKNEK ÉLVEZEM A TÁRSASÁGÁT. SZERETEM ENNEK A LÁTVÁNYOS TÁRSTEREMTÉSNEK AZ IDEJÉT!"

Jack Canfield, Mark Victor Hansen:

Erőleves a léleknek - 101 erőt adó és lélekemelő történet

Az elszántság ereje

A kis vidéki iskolaépületet régimódi, hasas szenes kályhával fűtötték. Egy kisfiúnak kellett minden korán reggel begyújtania, hogy a tanítás kezdetére átmelegedjék a tanterem.

Osztálytársai egyik reggel arra értek oda, hogy az iskola lángokban áll. Az eszméletlen fiúcskát félholtan vonszolták ki a tűzből. Az alsó testén súlyos égési sérülésekkel szállították a közeli megyei kórházba.

A borzalmasan összeégett gyerek félájultan hallotta, amint az orvos az anyjával beszél. A doktor kijelentette, hogy biztosan meg fog halni, és minden jel erre is vallott, hiszen a tűz iszonyatos pusztítást vitt véghez a teste alsó felén.

A bátor kisfiú azonban nem halt meg. Eltökélte magát, hogy életben marad, s az orvos elképedésére ez sikerült is neki. Amikor túl volt az életveszélyen, ismét kihallgatta a felnőttek halk beszélgetését. Az orvos közölte az anyjával, hogy szinte jobb lett volna, ha a gyerek meghal, mert sérülése miatt annyi izomszövet pusztult el, hogy egész hátralevő életében rokkantságra lesz kárhoztatva, az alsó végtagjai teljesen használhatatlanok.

A fiú megint gondolt egyet. Márpedig ő nem lesz nyomorék. Járni fog. Sajnos azonban deréktól lefelé teljesen elveszítette mozgásképességét. Vékonyka lábai haszontalan függelékké silányodtak.

Végül hazaengedték a kórházból. Az édesanyja mindennap megmasszírozta a lábát, de az tökéletesen érzéketlenné vált, egyáltalán nem tudta mozgatni. Elszántsága azonban egyre erősödött, hogy újra járni fog.

Idejét ágyban vagy tolókocsiban töltötte. Egy verőfényes napon az anyja kitolta a kertbe, hogy friss levegőt szívhasson, ő pedig, ahelyett, hogy nyugton maradt volna, kivetette magát a kerekes székből. Hason kúszott a fűben, maga után húzva a lábát.

Így vergődött el a telküket szegélyező, fehér léckerítésig. Emberfeletti erővel felhúzta magát a lécekhez, azután centiméterről centiméterre végigaraszolt a farács mentén, s egyfolytában arra gondolt, hogy járni fog. Ettől kezdve nap nap után gyakorolt, lassanként kikoptatta a gyepet a kert körül, a kerítés mellett. Mindennél jobban vágyott arra, hogy a lábába visszaköltözzön az élet.

A napi masszázs, a fiú vasakarata meg a szüntelen gyakorlás végül meghozta az eredményt: újra fel tudott állni, aztán támaszkodva, később segítség nélkül járni, majd pedig - futni.

Újra iskolába járt, egy idő után futva, a futás puszta öröméért. Az egyetemen bekerült az atlétikai csapatba.

Azután elérkezett a nap, amikor az egykor halálraítélt gyerek, akiről azt hitték, hogy soha nem tud járni, nem is reménykedhet abban, hogy egyszer futhat - ez az elszánt fiatalember, dr. Glenn Cunningham a Madison Square Gardenben felállította az egymérföldes futás világcsúcsát!  Burt Dubin

cunningham_glenn-4.gif

dr. Glenn Cunningham

 

 elixir1.jpg

 


2010. augusztus 09-én hétfőn 

az Rtl Klub Fél kettő című műsorában meghívott vendégként szerepeltem, 

az utolsó pár percben, velem zárult a műsor. 

http://www.rtlklub.hu/most/12933_hogyan_jatsszuk_ki_a_szivbetegseget_jakso_laszlo_nagy_atalak

Elképzelhető, hogy csak regisztráció után tekinthető meg a műsor.

 

"Az erőlködés nélküli létezés az a fennkölt jelenlét,

amelyet betölt a kegyelem. 

Teljes, szabad és tökéletesen könnyed - s nem követel semmit. 

Csak hagyd magad ellazulni... bízni... megnyílni...

és könnyedén beleereszkedni az erőlködés nélküli létezésbe."  

Brandon Bays


VARÁZSSZÖVEG JOE VITALE: VONZÁSFAKTOR című könyvéből

„Végül engedjék meg, hogy egy további módszerrel segítsem a megtisztulásukat. Nem kerül pénzbe, alig egy percet vesz igénybe, nem fáj és minden egyes alkalommal biztosan beválik. Érdekli Önöket?

Egyszerű szöveget kell elmondaniuk, hangosan, hogy megszabaduljanak a káros hiedelmektől vagy érzésektől és testhezállóbbakkal helyettesítsék azokat. Jómagam barátnőmtől, Karol Trumantól tanultam a szöveget.

Pillanatnyi türelmet kérek még, és máris közreadom. Először azonban érték meg, hogy épp végtelen egyszerűsége miatt szokás lenézni. Hiszem semmi másra nem lesz szükség, csak el kell mondjanak pár bekezdést. Csakhogy ezek a szavak nem akármilyenek!

Hatásuk ugyanis nem több és nem kevesebb, mint hogy átprogramozzák a DNS szerkezetét. A lelkünkhöz szólnak, s arra kérik, tisztítsa meg lényünk legmélyebb bugyrait.

Nem akarom bonyolítani a dolgokat azzal, hogy elmagyarázom, hogyan is működik mindez. Az én feladatom mindössze annyi, hogy az önök kezébe adjam a megfelelő segédeszközöket, és megmutassam a használatukat. Végül is azt sem muszáj tudniuk, mi a fax műszaki alapelve. Elég betenniük a papírt, a többit a masina elvégzi.

Az alábbi szövegnél is ez a helyzet. Mindössze ki kell pótolniuk az üresen hagyott helyeket az eredeti érzéseikkel, majd azokkal, amelyekkel fel akarják cserélni őket. Mindezt akkor értik meg igazán, ha ismerik a teljes anyagot. Íme:

                „Bennem élő Lélek, kérlek, kutasd fel negatív érzéseim/gondolataim eredetét a következőkkel kapcsolatban.

Vidd vissza eredetéhez lényem minden egyes síkját, rétegét és életterületét. Elemezd ki és oldd meg őket maradéktalanul, az isteni igazságosságra alapozva.

Jelentkezz időben, gyógyítsd meg Isten akarata szerint az összes bajt, amely az előbbieken alapul, mígnem fénnyel és igazsággal, a Teremtő békéjével és szeretetével eltelve visszajutok a jelenbe. Megbocsátom magamnak hibáimat és mulasztásaimat, ahogyan mindenki másnak is, aki vagy ami  - hely, körülmény, esemény – hozzájárult ehhez a kellemetlen érzéshez/gondolathoz.

Maradéktalanul megbocsátással és feltétel nélküli szeretettel kitörlöm és kioldozom a múltat DNS-emből, enyésszen most a semmibe! Helyette most azt érzem, hogy

Hagyom, hogy mihamarabb eltűnjön az összes olyan testi, lelki, érzelmi és szellemi probléma és helytelen viselkedésminta, amely a régi érzésekre épült.

Köszönöm Neked Lélek, hogy a segítségemre siettél, s így a Teremtő akarata szerint kiteljesedhetek. Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Szeretlek és dícsérem Istenemet, akitől minden áldás származik.”

Egyszerű nem igaz? Ha nem hisznek a hatásában, az sem baj. Ilyenkor az első üresen hagyott helyre illesszék be a következő kérést:

„Segíts leküzdenem kételyeimet a Lélek hatalmával kapcsolatban!” Így ettől a nemkívánatos tamáskodástól szeretnének megszabadulni.

A második üresen hagyott helyre illesszék be azt a meggyőződést, amellyel azonosulni kívánnak, pl.

„Tudom, hogy bármelyik hiedelem pillanatok alatt megváltoztatható, még olyan egyszerű segédeszközzel is, mint ez a szöveg.”

 

balcsi-moncsi.jpg

Magyar Mónika  

30/ 33-55-775

Ö R Ü L J !

 dsc_0411.jpg

  

HÍRLEVÉLRE FELIRATKOZÁS

 

E-mail:

Név:

Lakcím:

A hírlevél üzemeltetője:
http://lev-lista.hu

 

 
 

 

Profilkép



Elérhetőség

Nánási Andrea
06-30-639-69-67
nanasiandrea7@gmail.com
Magyar Mónika
06/30-33-55-775
magyar.monika1@gmail.com

Levelezőlista




Archívum

Naptár
<< Április / 2021 >>

Statisztika

Online: 2
Összes: 203608
Hónap: 1498
Nap: 64